Hungarian (formal)Deutsch (DE-CH-AT)English (United Kingdom)
There are no translations available.

Üdvözlöm!

 

Antal Miklós vagyok, okl. építészmérnök, az Axisneuron Kft. ügyvezetője. Ez a honlap alapvetően a saját tervezésű munkáimból nyújt válogatását, de tartalmazza néhány, számomra kedves épület bemutatását is, melyek tervezésében közreműködőként (építész munkatársként, vagy tervezőtársként) vettem részt. Érdekességként néhány pályázati terv is bemutatásra került. Korábban egyéni vállalkozóként tevékenykedtem.

 

Építészeti és statikai tervezéssel foglalkozunk, állandó tartószerkezet tervező partnerem dr. Hegyi Dezső. A tervfeldolgozásban építész munkatársak segítségét szoktam igénybe venni, de nagyobb projektekhez magam is szívesen csatlakozom társtervezőként.

 

Az építészet alkalmazott művészet. Funkcionalitás, esztétika és mérnöki szolgáltatás, mely minden esetben valamilyen emberi igényt elégít ki. Középpontban tehát mindig az ember áll, amely egyfelől a Megbízó személye, másfelől az épületet használók, de természetesen a tervezők maguk is. Az ember köré tervezzük a házat. Az épület ezenfelül mindig az adott telken áll, ennek kiválasztásánál már a tervezési folyamat legelején segítséget tudunk nyújtani.

 

Családi házak esetében a család számára hosszú távon otthont adó épület fogalmán túl, további követelmény az egyediség, a személyre szabottság, melyet többszöri tervegyeztetéssel hangolunk az Építtető igényeire, hogy mindenben megfeleljen. A környezettudatosság, az alacsony fenntartási költségek ma már természetes részét képezik a tervezői eszköztárunknak, épületgépész tervező partnereink a hőszivattyús fűtési/hűtési technológiákban járatosak.

 

Tetőtér beépítések esetén törekszünk minél alacsonyabb építési költségekre és a lehető legtöbb lakótér kialakítására, figyelembe véve az épület adottságait, a meglévő teherhordó szerkezeteket, melyeket szükség szerint megerősítünk.

 

Társasházak tervezését úgy végezzük, hogy a Befektető az elérhető legnagyobb haszonra tehessen szert, jól értékesíthető és egyben jól élhető lakásokat igyekszünk tervezni olyan épületben, ami nem csak a hirdetések látványképeiben, de a városi szövetben, az utcaképben is megállja a helyét. A lakások esetében a „kevesebb közlekedő, több lakótér” a tervezési elvünk.

 

Irodaházak és ipari épületek esetében a gazdaságosságot - mind építési, mind fenntartási költségekben -  valamint igény szerint a reprezentatív megjelenést is szem előtt tartjuk. A variabilitás, átrendezhetőség mellett törekszünk olyan munkahelyek tervezésére, ahol öröm a munkavégzés, legalábbis az épület nem akadálya ennek. Egy egyszerű tároló csarnok is lehet esztétikus megjelenésű az adott költségkereten belül.

 

Szállodák tervezésében is rendelkezem tapasztalattal, Südtirol területén, német nyelvterületen három- és négycsillagos hotelek tervezésében való tervezői részvétellel, munkatársként.

 

Tervezői díj alatt azt a mindenki számára elfogadható legalacsonyabb összeget értjük, amiért már igényes munkavégzést várhat el a Tisztelt Megbízó. A Magyar Építész Kamara szabályozza a minimálárakat és irányelvként közzétesz egy  táblázatot az elvárható tervezői díjakra vonatkozóan, a megoldás a kettő között van. A díjszabás alapvetően a tervre fordítandó, előre becsülhető munkaórákat tükrözi, melyek az épület méretétől és a tervezés összetettségétől függnek.

 

Amennyiben további kérdései vannak, forduljon hozzám bizalommal!